Miért aggódunk? Mitől aggódunk?
Mindenki más miatt aggódik, valaki a családja egészsége és megélhetése miatt. Mások pedig azon aggódnak, hogy jó benyomást tegyenek az állásinterjúkon, a leendő munkaadónak, a munkahelyen pedig, a főnököknek és a kollégáknak. Gyakorlatilag mindenkinek meg akarunk felelni, aki csak szembe jön velünk az utcán, azt érezzük, hogy jó pofát kell hozzá vágnunk és boldognak kell látszanunk, mert csak így fogadnak el, és így leszünk értékes emberek. Csak egyetlen embert hagyunk ki a sorból, még hozzá önmagunkat. Igen, Önmagunkat! Egy idő után amikor már oly, sok mindent adtál magadból másoknak, és oly, sok emberen segítettél, akkor egy idő után elfogysz…
Nem arról beszélek, hogy legyünk önzőek és hagyjuk a másik embert a földön fetrengve, valós- fizikai, vagy mentális fájdalmaitól egyedül a saját poklában.
Én arról beszélek, amikor megfeledkezel saját magadról! Amikor hosszú éveken, akár évtizedeken keresztül folyamatosan csak adsz, csak adsz és egy másodpercnyi feltöltődést sem engedsz meg magadnak. Mert neked folyamatosan gürizned kell, folyamatosan toppon kell lenned, a szeretteidért, a munkádért, a barátaidért és még sorolhatnám. E közben folyamatosan aggódsz a következő “rabszolga munkádon”, miközben szép lassan magad alatt vágod a fát. Ha nem engedsz meg magadnak időt a feltöltődésre (ami számodra tényleg feltöltődés, egy kis ÉN időt) egy idő után nem fogsz tudni ADNI! Hisz elfogysz, kifogysz, tönkremész, beleragadsz a mocsárba.
Ne feledd, hogy csak a teli korsóból tudod meg kínálni a szomjazót!
Egy idő után ezek az emberek akiknek mindig adtál, és látják, hogy a földön fekszel kiszipolyozva egy kiszáradt növény szintjén. Nem fognak segíteni neked! Mert már kiszipolyoztak, nincs hasznuk belőled. Amikor el jutsz erre a szintre..vagy arra, amikor a kiszáradt növény (azaz Te vagy Én) ott fekszünk a földön egyedül kiszolgáltatva, ha van annyi erőnk akkor segítséget kérve a legközelebb álló szeretteinkhez fordulva. Ez a személy azt mondja nekünk, hogy ne szimulálj már, és már megint kezded a depressziós állapotodat. Akkor eljutsz arra a pontra, hogy még jobban egy értéktelen senkinek érzed magad, és elkezded elhinni, hogy tényleg Te dramatizálod túl az egészet és tényleg egy értéktelen senki vagy. De a lelked mélyén tudod, hogy nem! Ott legbelül tudod, hogy ÉRTÉKES VAGY!
Nagyon nehéz úgy elhinni saját magadról, hogy igenis érsz valamit, amikor a szeretteid is, miközben a földön fekszel beléd rúgnak. Amikor a közvetlen veled kapcsolatban álló személyek: család,kollégák, ismerősök, barátok minden egyes nap “veled törlik fel a padlót”, te vagy mindenért a hibás, téged okolnak mindenért, és ha ez nem lenne elég, akkor még otthon is a közvetlen szeretteid körében is te vagy sz@r, téged hibáztatnak mindenért. Mint egy kis gyerek, amikor belerúg dacból a kavicsok közzé, és azok a kavicsok millió felé repülnek. Így hullik darabokra a saját magadba vetett hited és életed. Ez nem egy-két nap lefolyása alatt történik, hanem hosszú évek, akár évtizedek kemény munkája ez.
Mind ebből, hogy lehet KIMÁSZNI?!
Ki lehet csak AKARNI KELL!
Van, hogy az ember feladja, vagyis fel akarja adni, szó szerint mindent itt akar hagyni. Aztán jön valami meg magyarázhatatlan dolog, az a dolog, hogy NEKED még DOLGOD van ITT! Valami érzés BENNED, hogy többre vagy hivatott, sokkal többre, mint azt valaha is gondoltad volna. (Az én esetemben így volt)
Saját MAGADAT kell megerősítened, ezáltal az ÖNBIZALMAD is meg fog nőni!
Csak úgy tudsz kimászni a barna híg léből, hogy elsősorban ÖNMAGADÉRT teszed meg! Saját magadat kell felépítened, saját magadnak! Elsőnek kemény lesz, nehéz lesz, de sikerülni fog! Legyen olyan erős a magadba vetett hited, hogy senki se tudja lerombolni a saját magadba vetett HITEDET!
Ezzel nem azt mondom, hogy legyél önző és egoista, hanem azt, hogy legyen egy egészséges ÖNBIZALMAD és HITED saját magad felé!!!
Hidd el, idővel meg fognak találni a hozzád hasonlóan gondolkodó emberek, és ÉRTÉKELNI FOGNAK!!
Mindig másra hallgatunk…
Sziasztok!
Megint egy számomra érdekes témával drukkolok elő, a másoktól való függés. Tehát biztos Ti is éreztétek már, hogy ha azaz illető nem szólt volna bele, nem lenne olyan negatív akkor talán máshogy alakultak volna a dolgaid. Ha valamiről ki kérjük a szeretteink, barátaink, ismerőseink véleményét, és nekik épp nem tetszik az adott dolog amit csinálunk. Akkor hajlamosak vagyunk hanyagolni, el hiszük, hogy ez tényleg egy baromság és többet nem foglalkozunk vele. Ezt véleményem szerint sokan átéltük már. Szerintem az arany közép út a járható általában. Kérjük ki a számunkra fontos emberek véleményét, de ne hagyjuk, hogy úgy mondd “ki ölje” belőlünk a vágyat az adott tevékenység irányába. Lehet, hogy neki épp nem tetszik a dolog, mert ő egy másik szinten tart, lehet épp összeveszett egy számára közeli emberrel. Vagy épp most rúgták ki a munkahelyéről, számtalan lehetőség van ezzel kapcsolatban is. Elképzelhető, hogy normális esetben az illető még örülne is a Te ötletednek, gondolatodnak stb. De ez a számára ideges helyzet egy dühös állapotot teremt. Dühösen pedig hajlamosak vagyunk néha negatívan gondolkodni és semminek sem örülni. Tehát, véleményem szerint ha van olyan dolog amit Te szeretsz csinálni és jó ötletnek tartod. Akár zenélésről legyen szó, kertészkedésről, egy kinevezésről, egy új hobbiról vagy épp a főzésről, egy szóval bármi olyanról ami Téged boldogabbá tesz. Szerintem vágj bele, mert a halogatás csak arra vezet, hogy telik fölötted az idő és az álmaid, vágyaid, céljaid egyre távolodnak tőled. Vágj bele (persze ésszerű kereteken belül), mert csak MA tudod elkezdeni! Tegnap már nem, a “majd holnap” pedig véleményem szerint mindig “majd holnapokat” szül. Kérd ki a szeretteid véleményét, kérd őket, hogy hallgassanak meg ezzel kapcsolatban. Kérd meg őket, hogy elsőnek hallgassanak meg Téged, és mondd el nekik, hogy ez Téged miért és hogyan tenne boldogabbá.

A magány árnyékában
Hol is kezdődik mind ez…sokan voltunk/voltatok már abban a helyzetben, hogy egy számotokra fontos döntés előtt álltok. Vagy a szívedre vagy a józan eszedre hallgatsz, sokszor a döntés nem egyértelmű és lehet ha meg hozod akár az egyik, akár a másik döntést, fájni fog. Lehet úgy érzed nem a legjobban cselekedtél, de egy biztos ez a Te döntésed volt, és akárhogy is van, akkor és ott, azon a helyen és időben a számodra a legmegfelelőbb döntést hoztad. Úgy érezted helyesnek!!! Ha így van akkor semmiképpen se vádold magad!!! Hisz úgy érezted helyesnek!!! Akár a józan eszedre hallgattál akár pedig a szívedre. Egy biztos minden döntésünknek súlya van! Lehet, hogy ezzel másokat megbántunk akaratunk ellenére, vagy esetleg olyan dolgokat teszünk ezzel amit alap esetben nem tennénk meg, kivéve ha kilépünk a komfort zónánkból! Lehet ezzel a döntésünkkel sokakat “elmarunk” magunk mellől, de ha ezek az emberek nem tartanak és nem állnak ki mellettünk, a számunkra fontos döntéseinkben akkor ezeknek a kapcsolatoknak amúgy is vége lett volna előbb utóbb. Hiszen ezek nagy valószínűséggel csak érdek kapcsolatok, hol az egyik, hol a másik félt szolgálják és semmiképpen sem önzetlen. Legyen baráti, párkapcsolat és egyéb más kapcsolatokról szó.

Helló Világ!
Sziasztok!
Mindenki aki egyszer valaha is elkezdett blogolni, valami célja volt vele. Vagy gondolat nyilvánítás, vagy hobbiból, vagy egyszerűen csak szeretett/szeret írni. Még számtalan oka lehet ennek, mind különbözően látunk dolgokat, helyzeteket, szituációkat. Én személy szerint próbálok objektív lenni sok témával kapcsolatban, sőt a lehető legtöbb szituációban és helyzetben. Hogy miért? Próbálom teljesen függetlenül, külső szemlélőként nézni az adott szituációt/szituációkat. Azért, hogy minél pontosabb képet kapjak az adott helyzetről és a lehetséges megoldásáról. Nyilván ez 100%-ig nem lehetséges mert a belső hangunk, megérzéseink valamelyik irányba sugallnak minket. Persze ettől függetlenül próbálhatunk minél semlegesek maradni az adott témával kapcsolatban.


